Ez itt a The ’60s Calling új rovata, amelyben a kedvenc korszakunkat meghatározó filmek világába tehetünk egy kis utazást. Lesz itt háttérelemzés, kritika és/vagy vélemény – nagyjából ezekre számíthattok majd, ha erre jártok. Az első alkalomra egy könnyedebb alkotást választottam: a The Beatles főszereplésével 1965-ben készült, így az idén éppen jubiláló HELP!-et.
A Beatles-tagok 1965-ben már nem első alkalommal ültek fel a filmvonatra, olyannyira, hogy egyenesen másodszor. Az azt megelőző évben már zajos sikert aratott az “Az egy nehéz nap éjszakája” (A Hard Day’s Night), így tulajdonképpen már egy komplett egész estés mozi tapasztalatával vághattak bele az új audiovizuális projektbe. Nem kétséges, hogy a korszakban a FabFour (beatles-bibliai hasonlattal fordítva: a gombafejűek – sic!) köré épült a legkomolyabb menedzsment-gépezet, ahol már idejekorán felismerték, hogy érdemes minél több médiumban kísérletezni a termékkel, amit esetünkben Beatlesnek hívnak. Számításuk bejött, hiszen elég komoly érdeklődés övezte ezeket az új megjelenési formákat, nem mellesleg pedig ezzel egyben kidolgozták a zeneipari márka/brand-képzés egy professzionálisabb, még összehangoltabb és még többféle területet lefedő szintjét. Azonban hogy ez a kommercializált időszak mire volt jó, később még visszatérek rá.
A Richard Lester által rendezett, műfaját tekintve kaland-vígjátékfilm cselekménye nem mondható túl összetettnek, de nyilván nem is ez volt a lényege. A történet körülbelül annyi, hogy egy keleti kultusz során feláldoznának egy leányt, viszont ezt nem tudják megtenni addig amíg egy diszkrét, fél kilós áldozati gyűrűt az ujjára nem húznak, amely hogy-hogy nem, az egyik beatle ujján található. Ezt megtudva, az áldozatot vezénylő vallási vezető, Clang Londonba utazik segítőivel, hogy visszaszerezze azt, de az egész odáig fajul, hogy ezt a bizonyos beatle-t el is rabolják, mindennek a tetejébe pedig akár fel is áldozhatják, ha a többiek nem sietnek a segítségére… Mit gondoltok, ki ő a négyesből…hát persze.
Ringo, ki más. A legfontosabb és legjelentősebb láncszem, mint általában, de legalábbis a Világ Legjobb Dobosa. Viszont ez jó is így, hiszen hogy is nézne ki ha pl. Pault kéne mérföldeken át hajkurászni…na ugye.
A sztori maga tehát nagyjából ennyi, mindez persze nem jelenti azt, hogy a film ne lenne remek szórakozás egy szabad másfél óra erejéig, ha bírjuk a srácokat, az ökörségeikkel együtt. Apropó ökörség…a négyes szemmel láthatóan kiválóan érezte magát a jelenetekben, hát még a forgatáson általában, még ha néha kicsit nehézkesen is értek egy-egy jelenet végére.
Hogy mégis milyen volt a hangulat a munkálatok során, arról érzékletes illusztrációt nyújthat számunkra a következő idézet, Ringo Starr mesél nekünk:
“Baromi sok spanglit szívtunk el a film készítésekor. Nagy volt. Jól jött, mert így sok hülyeséget összehoztunk. Az egyik jelenetben, amikor Victor Spanetti és Roy Kinnear curlingezik, azaz ott csúszkál azok között a nagy kövek között. Az egyik ilyen kőben bomba van, és amikor mi rájövünk, hogy fel fog robbanni, el kell futnunk jó messzire. Hát futottunk is Paullal vagy hét mérföldet, épp elég messzire ahhoz, hogy mielőtt visszajöttünk, meg tudtunk állni tekerni egy trombitát. Svájcig elfuthattunk volna… Ha megnézzük a forgatáson készült fotókat, sokszor láthatunk vöröslő szemeket: na azok a joint miatt voltak olyanok. És akkor még ez volt a ‘jólfésült’ korszakunk! Dick Lester jól tudta, hogy ebéd után nem nagyon tudunk haladni – délutánonként csak nagy ritkán jutottunk túl a jelenet első során. Olyan hisztirohamaink voltak, hogy akkor igazán senki sem tudott velünk mit kezdeni. Ilyenkor mondogatta Dick Lester, hogy nem vehetnénk-e inkább újra… Igazán jól szórakoztunk akkoriban, tényleg.” (1995)
Hát, valahogy így nézett ki a folyamat, ez után már teljesen érthető, hogy a tagok később egyöntetűen úgy emlékeztek, hogy a forgatás “a marihuána ködjében” zajlott.
Most pedig egy kis saját vélemény a filmről – a történet faék egyszerűségű ám a célnak tökéletesen megfelel. Viszont ami elsőre szembetűnt, az a képi világ meglepően kiváló minősége: gyakorlatilag mai szemmel is szinte teljesen vállalható, mind a ragyogó színek, a kamera-pozicionálások, mind a vágást illetően is. Ez volt egyébként az első színes Beatles-mozi, amit természetesen meg is lovagoltak az értékesítés során, nagy betűkkel hirdetve a plakátokon, hogy “In Color!” A srácok egész természetesen mozognak a kamera előtt, és mondanom sem kell, nem okoz különösebb nehézséget számukra saját maguk hiteles alakítása. Végeredményben jókat lehet röhögcsélni rajta egyedül és társaságban egyaránt, tulajdonképpen nem rossz bizonyítvány ez egy zenekar másfél órás promójától.
A zene az önálló albumként, tehát nem filmzeneként kiadott, azonos című lemezen hallgatható meg, így a dolognak ez a része is szépen össze lett hangolva. A lemez sem rossz, sőt, végül is jó, de számomra még nem az igazi korszakuk, hiszen a zeneileg izgalmas dolgok majd csak ez után, azaz pontosabban a szintén ’65-ös Rubber Soul lemezt követően jönnek. Így a HELP! zenei anyaga tekinthető egyfajta proto-korszakválasztónak, az ezt a szerepet valóban betöltő Rubber Soul előtt. És hogy lássuk mennyire be volt járatva a banda PR-gépezete már akkor is, arra álljon itt ez a kép a premier napjáról és helyszínéről:
Egész meggyőző. És itt most visszatérnék az elején megszellőztetett gondolathoz, mely szerint mire is volt jó – így utólag nézve – ez a zeneileg kevésbé izgalmas (de nem rossz), nagyjából a HELP!-éráig behatárolható, erősen profitorientált korszak? Hát arra, hogy ez a jelentős bevételekkel járó korai pár év lehetővé tette a csapat számára azt, hogy például ’66-ban befejezze a hagyományos turné-jellegű koncertezést, és gyakorlatilag stúdiózenekarrá váljon, ahol a popzenében addig teljesen ismeretlen szférákig juthattak el a lehetőségeket a végletekig kihasználó, kísérletező zenei kreatívmunkájuk révén. Ebben a kibontakozási folyamatban pedig igen komoly szerepe volt az olyan filmes kirándulásoknak is, mint például a HELP!
Kedvcsinálónak pedig itt egy action-packed trailer ’65-ből:
(Az animgifek innen meg innen vannak. Borítókép: theredlist.com)
The '60s Calling 
Hozzászólás